2014. június 24., kedd

Júniusi kert

Végre végre végre letudtam a vizsgaidőszakot erre a félévre is. az őszieket is jó letudni, de egy ilyen nyár végű az igazi. nem volt könnyű. igazából?
ez most nagyon nehéz volt. az előző, mikor Pinci fél és egy év között volt, és megelégedett az ölemben ücsörgéssel, eszegetéssel, néha kiszöktünk pihenni- szopizni 10 percre, de be tudtam járni, simán meg is csináltam mindent. de már egészen más a kicsike. rohangál, mindent kipakol (az előadók táskáját sem kímélve), a vetítésre használt laptopon kutyás mesét nézne, és földhöz csapja magát, ha nem. a jegyzeteim tele vannak rajzolva búúúval meg cicával, meg halacskával... de már több csoporttársam jegyzeteiben is felfedezhetők ezek a motívumok, Pinci hatására. szóval tavasszal még néha próbálkoztam bevinni, de aztán elfajult a dolog, az egész csoport vele foglalkozott, és káosz volt, úgyhogy inkább hanyagoltam a bejárást, mikor nem tudtam Kacsyra bízni, és hát ő is elfoglaltabb, meg dolgozóbb nő lett, úgyhogy maradt az itthon tanulás, ami bejárás nélkül, Pincivel súlyosbítva nem könnyű, nem is esett meg túl gyakran. de azért kész! a nagyja megvan, néhány arrébb csúzott, sosem csináltam ilyet, most az egyszer tán megbocsájtható, kövi félévben bepótolom, remélem Pinci felveszik bölcsibe. (szerintem imádni fogja egyébként)
és végre esik az eső!!! nem is emlékszem, mikor esett utoljára. nem volt mindig nagy meleg, de az eső nagyon régen esett. nem személyes a kötődés, de hát hiába locsolom  a kertem minden nap, azért ez most látványosan jól esett mindennek.pirulnak az első paradicsomok, növögetnek ubik, az új zélandi spenótból már több adag főzeléket is megettünk, a hagymát meg a répákat is esszük folyamatosan, a borsó már a fagyasztóban, epret is megettük. és ami az idén van először, és nagy büszkeségem, az a cukkini. óriási lapulevelei vannak, majd kicsattan, olyan egészséges, és az apró csíkos cukkinik is felismerhetőek már. imádom. gyönyörű látvány. minden nap vagy 20 centivel hosszabbak az indák, és a virágok...!
mángold



cukkini

lugas paradicsom


balkon paradicsom

szépséges, illatos japán loncom

cserszömörce

napraforgó

sásliliom



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...