A jó időn, meg az összes családtag szabadnapján felbuzdulva, megindultunk az állatkertbe. régi terv volt, én nagyon szeretem, és nagyon vártam már, hogy elég nagy legyen Pinci ahhoz, hogy valóban élvezze a dolgot, plusz esetleg még cipelni se kelljen. utóbbi persze esélytelen, hiszen röpke 4 órát voltunk ott, az állatkák felét sem láttuk, és hát a végére még én sem bántam volna, ha valaki cipel...
Úgy indult, hogy 6:12 kor kellett ébrednünk Pinci szerint, aki aztán 10- kor a vonaton jóízűen szundított az ölemben. mire odaértünk, kipihente magát, és mehetett a móka.
Szóval Pinci végig ölben volt, ez azért adott a dolognak egy alaphangulatot. az első látnivalónál, a nagy tó első csücskében a kacsáknál szívesen eltöltötte volna a délutánt. de lehet, hogy a holnapit is. egyébként végig úgy le volt nyűgözve, hogy egy szava sem volt, csak figyelt mindent, úgy meg volt illetődve a sok mindentől. amelyik állat mozgott, az nagyon klassz volt, azt kikacagta, amelyik esetleg még evett is...az maga a csúcs. de néha az is elég volt, ha látta, hogy az állatkának lenne mit ennie, akkor próbálta rávenni, hogy egye meg, amit odakészítettek neki. főleg, ha szép színes gyümölcsök, zöldségek voltak felkínálva. ez az etetés téma mostanában a legtöbb játékában központi motívum. aztán mire odaértünk a zsiráfhoz, kezdte megszokni az élményt, azokat már nagyon szerette, mert hagyján, hogy zsiráfok, de igaziak is, meg mozognak, sőt, megették a csemegét a kezünkből... szóval mindent megtettek Pinci kegyeiért. meg az enyémekért. imádtam őket.
de ami mégiscsak a leginkább tetszett neki, az a séta végére odabiggyesztett néhány magyar tarka marha. azokat egyszerűen nem lehet felülmúlni. igaz, hogy a szomszédban is van 5-6-7, mikor mennyi, de egyszerűen megunhatatlanok. meg még talán a vízilovat emlegette
sokáig.
végül úgy elfáradt, hogy a vonaton elaludni sem bírt, csak rosszalkodni, pedig hatalmas tömeg volt, és az ölemben volt kénytelen kibírni, én meg kénytelen voltam tűrni, hogy csapkod, rugdos, ficánkol, és rettentően élvezi, és mivel még közönsége is bőséggel akadt, esélytelen volt jobb belátásra bírni. végül a 15 perces hazaautózásba már belealudt, és azóta is itthon húzza a lóbőrt.
Azért még kicsi szerintem ehhez a túrához, de ha egy két kedvenc megmarad neki jó élménynek, már jó. az állatkert meg hatalmas. jövő tavasszal, ha meglesz az Apróság, veszek bérletet, és ott fogunk délutánonként sétálni, és megnézünk mindent akkor már jobban fogja érdekelni, és legalább mindig látunk belőle egy kicsit, alaposan.
(mintha ma először éreztem volna megmozdulni az Apróságomat :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése