Hát mert már vége is a tavasznak, én meg nem is írtam egy mukkot sem. milyen blogger az ilyen. Hát annyi minden történt hirtelen, hogy mire idpm lett volna leírni, már nem volt aktuális. és ez így megy azóta is.
Annácskánk ugye már 5 hónapos lassacskán, Pinci Bumbinak nevezte el, nem tudom honnan szedte, de valahogy illik rá. Először azt mondta rá Pumba, de azt azért kikértem magamnak a nevében. Enyhített, így lett Bumbi. Hát, nem a karcsú termetéről híres.
És hát ugye végre beszél, mármint nem a Bumbi, hanem Pinci, és bárcsak nem arra használná a szókincsét, hogy rendre utasít minket... Aja nem! És leginkább: Aja menj arrébb, a Réka párnájáról, kérek kakarót /takarót/... merthogy megjelenik álmomban is... ja nem. tényleg megjelenik, arrébb küld az ágyamból, és befekszik a helyemre. és ha úgy adódik, hogy Annához kelnem kell, és nem vagyok elég szemfüles, simán vissza sem férek oda többet. Apája már csak freskó a falon, de Pinci durmol, és hát ki az a szívtelen anya- Aja, aki arrébb lökdösi elsőszülött gyermekét... ugye?
És akkor, ha kialudta magát, akkor kezdődhet, a: NEAKAJOK BŐCSIBE MENNI... és nem is akar, egészen addig, még ki nem választja azt a 3-4 mesekönyvet, és mellé azt a néhány állatkát, amit aznap szeretne megmutatni Esztinéninek. Esztinéni egyébként hős. minden nap elmeséli, amit Pinci kiválaszt, sőt, még sosem panaszkodott. Azért igyekszem egy- egy- re redukálni a vinnivalót, és már repül is. ja, ha apája viszi, akkor van még egy sor: Aja is jöjjön a bőcsibe, apa kivédi egy: gyere, van az autóban Kubu- val, és már tényleg indul is. egyszerű nem?
És aztán két verzió lehetséges: vagy útra kelünk Annussal az egyetem felé, hogy okosodjunk, vagyis inkább csak akkor mikor meg kéne mutatni, mennyit okosodtam, órára nem nagyon tudok bejárni, így marad a beszámolás a tudásról vagy nem tudásról. bár rutinos vagyok, ha nincs tudás, útra sem kelek fölöslegesen.
És hát a MÁV még mindig nem a barátom, lehetetlen babakocsival egyedül közlekedni vele. akinek mégis sikerül, az egy hős, minden csodálatomat oda neki, nekem nem megy. Marad a magamra kötözött gyerek, amit egyébként nagyon szeretek, mondjuk itthoni altatásra, vagy Pincivel közös sétára, vagy bármire, de sajnos az ilyen hosszabb vonatos túrákkal az a baj, hogy minimum van még egy táskám, amit már eleve sem tudok hova tenni, meg mire hazaérek, tuti lesz 3 plusz szatyrom, vagy bármim, és így az igazi kihívás, amihez ugye milyen jól jönne a babakocsi, amire milyen jól rá lehet rakni minden vackot, de ugye a MÁV... De hordozni jó, és Annus is eléggé szereti, és ha jó passzban van, egész hosszú túrákat végigalszik rajtam, és az igencsak finom érzés. A hordozás áldásos hatásait ugye elég jól ismerik sokan, akik mégsem, azoknak boldogan ajánlom az ide vonatkozó csoportokat a fészbukon, és akkor ők is meg okosodnak, és felvilágosodnak a témában...és akkor, ha már azt hiszik, hogy mindent jól csinálnak, úgy, ahogy a legjobb a babácskájuknak, akkor összetalálkoznak véletlenül olyannal, aki mondjuk egy kissé rosszindulatú szomszéd néni esetleg, vagy csak sima nem annyira jó indulatú néni a villamosról, aki azt mondja, hogy "szegény gyerek", kitörik a nyaka" (???), "elhal a keze" (????), "szegénynek nem jutott babakocsi, hogy egy ronggyal kell odakötözni" (ez különösen fájdalmas lehet annak, akinek mondjuk 240 ezer ftba került az a rongy....- ez nem én vagyok), akkor rájön, hogy hiába a legjobbat akarás, úgysem lehet úgy csinálni, hogy mindenkinek tetsszen. Ilyenkor jut eszembe édesanyám jó tanácsa, miszerint ideje közelebbről megismerkednem azzal a kedves tengeri állattal, aki a : szarok rája. konkrétan. :) és ha időben eszembe jut, nagyon hálás vagyok anyukámnak <3
no mindegy lendüljünk túl ezen, tegyük fel, hogy megoldottuk valahogy az iskolába menést, és elmentünk Pinciért a bölcsibe. Az is tud hosszadalmas lenni, de ha végre hazaérünk, és már ugyebár tavaszi az idő, akkor:
Koszos. ezt fénykép nézegetés közben végre ő is megállapította magáról.
Ja, a sapija saját gyártmány. Igen igen lassan készült a vizsgaidőszakra való tekintettel, de mire szinte nyár lett, tehát tuti felesleges, addigra, jelentem, kész.
A nyaklánc, ami szerintem az enyém, hogy Anna rágcsálhassa, ha az ölemben van, szerinte meg az övé. Egyébként szerinte minden az övé. Így elég kínos például a közös bevásárlás. meg a látogatóba menés is. (Nem adom a enyém....!)
Kicsit keszekusza írás lett, bocsánat, csak közben a fél agyammal rovartant tanulok. már mióta, és még mindig nem megy. Teljesen kicsinálnak ezek az ízeltlábúak. ha levizsgáztam, jelentkezem!
Ja, és Pinci szobatiszta, egy hét alatt teljesítette a feladatot, szeptembertől ovis nagylány lesz <3 <3 <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése