hát, eljött az idő, az apró nagylányom bölcsibe ment. nem biztos, hogy neki volt nehezebb. a második hét végén járunk, és még mindig én érzem magam rosszabbul szerintem. ahhoz képest, hogy szerintem még nagyon csöpp, profin vette az akadályt. összesen három napig lehettem ott vele, aztán ment a nénikkel. "Ájá, ájá..."
10-15 másodpercig, aztán átadja magát a gyerekközösség pezsgésének. néha Botika arcon csípi, néha az udvaron letaszítják a mászókáról, meg hasonlók, de hát nem üthetem mindet agyon... példásabban elalszik, mint itthon, jókedvűen megyünk reggel, jókedvű, mikor hazajön. de nagyon elfárad. reggel, mikor viszem, igyekszem rendesen felöltöztetni, ráadni azt a néhány ruháját, amit sikerült a kimoshatatlan kosztól megkímélnem (rengeteg ruhája van...), a haját is engedi elcsatolni, coffozni, délután, mikor hozom, általában egy réteg ruha, az is ebédfoltos, a haja kócos, ő maga nyűgös...:
így megyünk (ja igen,a pulcsiját én kötöttem neki. első pulcsipróbálkozás :) szerintem cuki benne)
 |
| ez meg már a hazajövetel |
igazán egy szavam sem lehet. vérprofi a gyerekem.
alvásról jut eszembe... egy nyűgös augusztusi éjjelen, amikor kétóránként keltem hozzá, mint egy kis csecsemőhöz, későn ébredtem ájult alvásomból, mikor észleltem, hogy már megint "Ájá"- t ordít a szomszéd szobából a kölköcském. mivel ez már aznap éjjel a sokadik volt, gonosz szülő módjára úgy döntöttem, kicsit hadd... majd mindjárt feltápászkodom, aztán megyek. egyszer csak csend, aztán puff, aztán apró talpak csattogása a parkettán, ajtónyikordulás, és Pinci ott állt az ajtónkban, immáron onnan nyomva az "Ájá- Apá"- t. megenyhülten és hullafáradtan magunk mellé fektettük, aludt is reggel 9 ig. kimászott. a gyerekünk kimászott a kiságyból. nézegettük, méregettük, miként történhetett. Pincit is kérdeztük: mi történt az éjjel? - Baba, hoppáá, ájá- apa. de mindenesetre elég ügyes tornamutatvány, mivel az a rács nem alacsony egy ilyen csöppnek. meg is született az elhatározás, rendes ágy kell ennek a gyereknek, mert ha már úgyis kimászik, legalább ne kelljen ekkorát puffannia.
vettünk is. Mikor édesapja építette össze, Pinci már akkor is benne feküdt. és láss csodát, mióta kimászhatna puffanás nélkül, esze ágában sincs kiszállni az ágyából. ha mégis felébred, csak szól, hogy ÁJÁ!!!, de egyébként alszik reggelig. és külön élmény látni reggel, mikor még alszik, hogy milyen pózokba keveredett az éjszaka során a takarójával birkózva. (illusztráció :))
És mindeközben bölcsi után jön velem az iskolai dolgaimat intézni mindaddig, még ott nem merem hagyni egészen délutánig, és többnyire édesen teszi ezt (néha azért beutazunk Budapestre abban a reményben, hogy ameddig én a laborban növényeket méregetek, addig ő békésen szundít a babakocsiban... na néha nem, sőt, a babakocsiba esze ágába sincs beszállni, pláne nem ottmaradni, ilyenkor lemondóan tudomásul kell venni, hogy ez nem az a nap, és hazafelé venni az irányt. tök potya út, de nincs mit tenni. ő a főnök. hiszen bölcsis <3
ja, még egy bónusz kép. ilyenkor erős:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése