2015. október 28., szerda

Nyakbamacska 2


No hát sajnos ez sem készült el időre. Fogjuk az egyetemi tanulmányokra, meg a kölköcskéimre és egyéb teendőimre, de azért megemlíthetjük azt is, hogy meg szoktak torpanni egy időre a dolgok a kezem alatt, általában a kéz állapottól 15 percnyi munkára. Ilyenkor el  szoktam bizonytalanodni, hogy jó lesz e ez így, tetszeni fog e, hogy lehetne még jobbá tenni. és akkor napokig csak gondolkodom. No hát egy pár napig ez is csak állt, mert
nem tetszett az arca  (akkor még elég morcosan nézett), nem voltam benne biztos, hogy elég hosszú lesz, viszont a fonalak elfogytak- nem mintha ezen olyan sokat kellene gondolkodni, mégis.
No mindegy is, nem ez a lényeg, végül csak rászántam a maradék egy éjszakát, gondolván, legalább érjen oda a kis tulajdonosához, és inkább mondja meg ő, mi nem tetszik. a majdnem kész állapotban már könnyebb még egyet csinálni jobban, mint azt javítgatni. Úgyhogy ment. 
2 egész gombolyag, és 4nek a kétharmada kellett hozzá. Körben kötöttem, úgyhogy a sál részén mindenhol dupla réteg van, így jó puha, és melegebb is. A fejének külön kötöttem elejét és hátulját, közötte van egy kevés tömőanyag a tartás végett, de azért puha az is. van négy lába és farka, ezeket együtt kötöttem a sállal, nem külön varrtam rá. Terveztem hozzá mintát is írni, hogy legközelebb könnyebben menjen, de még csak vázlat van, lefirkantottam menet közben, hogy mi történt, talán egyszer a minta is elkészül. 




Nekem innen távolról úgy tűnik, tetszik neki, apró lányka, úgyhogy a hossza is elég, és ha megmondják, hogy legyen jobb, akkor legközelebb olyanabb lesz :) De élmény volt, mindig jó, ha valaki örül neki. és egy kicsilány azért nagyon tud örülni, tudom a sajátjaimtól :) Remélem hasznos holmi lesz.

képek meg részletek még itt is

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...