No hát kérem az úgy volt, hogy valamikor év elején a bölcsődei doktornéni megállapította, hogy Pincinek zörög a szíve. első pánik, második pánik, utánaolvasás, (problémára utaló további tünetek: fáradékonyság...- az Pincinek még akarva sincs, úgyhogy semmi baj) meghallgatta a saját doktorbácsija, ő nem hallott semmit, de azért kaptunk beutalót a kardiológiára. (az, hogy doktorbácsi nem hall semmit, könnyen betudható annak, hogy vizsgálat közben Pinci üvölt, mintha nyúznák, és minden dühével próbálja orrba rúgni szegény kedves doktorbácsit. de valójában nem hinném, hogy ellene irányul a dolog, mert mikor Annácskát visszük, őt kedvesen, mosolyogva odaadja, hogy szurizza meg bátran, meg is mondja neki: Annácska nem fog fájni, kedves a doktor bácsi... erről ennyit :)
Na szóval ez volt decemberben, kértem is időpontot a kardiológiára, kaptam is, nem panaszkodjak, júniusra. még szerencse, hogy a további tünetek hiányát minden nap konstatálhattam. ez a gyerek nem fárad el. olyan nagyon nem lehet szívbeteg, ha 4 és fél órát tud ugrálni egy trambulinban úgy, hogy csak pisilni áll meg, azt is csak a trambulin mellé a fűbe, hazáig nem bírja ki... természetesen.
De vittük, és a kedves kardiológus doktornénit is csak egyszer rúgta fültövön... de semmi baja. tényleg semmi. huh.
kárpótlásul, hogy kénytelen volt fülön rúgni a kórház legkedvesebb doktornénijét, elvittük az állatkertbe. megint. tavaly is volt. szerencsétlenségére ebédidőben értünk oda, mind (rajta kívül) nagyon éhesen, úgyhogy az oroszlánra kicsit várnia kellett, mert én se az éhes apjával, sem az éhes kishúgával nem megyek sehova. mindkettő kibírhatatlan olyankor, Pinci meg olyankor, mikor várnia kell, úgyhogy nem létezett jó megoldás. romba döntöttünk egy éttermet (ketten két gyerekkel ebédelni egy nem gyerekbarát helyen, HORROR!!! Legalább 6 felnőttes játék a két gyerekkel evés) majd két ordító gyerekkel, és egy nem sokkal jobb kedvűbb apjukkal elhagytuk az objektumot, de legalább volt köztünk, aki jól lakott, mostmárcsakazértis állatkertezünk. Nem indult valami jól, na.
Mindegy. elértük az első attrakciót, az orángutánt. itt kicsit oldódott a feszültség, mert aranyos volt, szőrős, mozgott, és egy papírdoboz volt a fején. Pinci ettől teljesen felpörgött, hogy állatot lát az állatkertben, és olyan cukivá változott, hogy mindjárt jobb kedvünk lett. Anna is elaludt közben a hátamon. egyáltalán nem kötötte le az orángután. (akkor még nem tudta, hogy ő is azzá változik estére)
Igazából Pincit sem, mert mindig a következő állat érdekelte, meg hogy mi van még? be kell vallanom, nekem sem volt egy nagy élmény a zsiráfon meg a zebrán kívül. Inkább sajnáltam szegény szomorkodó állatokat. De azért a zsiráfot megetettük, meg az elefántok is nagy élmény volt ennek a kicsi lánynak, meg az a sok idétlen minikecske, akikhez be lehet menni (Apával!!!)
 |
| nézd Pinic milyen szép zavaros víz! |
 |
| Ennek csak tetszett a színe |
 |
| a zsiráffal- gyerekkel pózolás elmaradhatatlan. Tavaly is volt. |
Annyira, de annyira lefáradt Pinci 3 óra állatozástól, hogy a hazamenetel ellen is elfelejtett tiltakozni, pedig az mostanság nagy divat. Például a bölcsi épületéből kiérve hisztizni, hogy ő nem megy autóval, hanem csak simán (??) haza (autóval 20 perc a hazaút, persze, menjen csak kismotorral nyugodtan). Felült Apája nyakába, és erősen kókadozott.
hazafelé a vonaton végrehajtotta élete legintenzívebb 20 percnyi alvását. én ennyire kidőlve még nem láttam.
Annuskámat is megviselte az állatkert, főleg a meleg, főleg rám kötve. hát igen, a nyári anyához bújásnak az összeizzadás az ára. úgyhogy itthon még egy hosszú hosszú levezetés várt ránk.
 |
| Neki meg csak a tanulás |
Több zsiráfot kellett aznap délután rajzolnom, mint eddigi éltemben összesen, pedig mióta Pinci kommunikálja a zsiráfot, elég sokat kellett. ezeknek a tegnapiaknak mind kilógott a nyelve, és Pinci rajzolt rá nekik kaját. mindegyiknek egyet. huh. ugyanez elefánttal. de aztán mégiscsak orágutánná változott. és azzá változtatta Apáját is meg Annát, engem meg valahogy kihagyott a buliból. Orángutánként fürdött, és az orángután apukájával ment aludni, életében először önként. Hatalmas hurrá az orángutánnak. ma a bölcsibe is orángutánként ment, csak reggelre elfelejtette a szót, hogy orángután, ebből volt egy kis félreértés, mert azzal ébresztett, hogy: Aja én mi vagyok?- (Nyitom a szemem, tájolok, Föld nevű bolygó, az az én gyerekem, beszél, kérdez, 5:04... MI?)- Aja mi vagyok én?- Gyere bújj ide, még nem csicseregnek a madarak- De csicserednek (!) Aja mi vagyok én?... - Hát beletelt néhány percbe, mire rávettem magam valami válaszra, de természetesen nem találtam el, úgyhogy földhöz csapta magát, felébresztve ezzel az egyébként is nyűgösen alvó kisebbiket. Ennyit az alvásról. Ötödik vagy hatodik próbálkozásra eltaláltam, mit szeretne hallani, és onnantól kezdve újra kiegyensúlyozott orángutánként tölthette a napot.
Délután, mikor hoztam volna haza a bölcsiből, de megint simán akart jönni, bedobtam lehetőségnek, hogy ha hajlandó autóba ülni, lehet, hogy belemehet a medencébe otthon. - Aja! Tettél vizet a kemencébe? - Na hát így indultunk hazafelé, otthon pedig szépen belemehetett a vízzel teli kemencébe :)
 |
| Ja, a karúszó az kell. majdnem 10 centis volt a víz |
 |
| Na itt jól látszik, hogy orángután |
Annát nem mertem betenni a medencébe egy orángután mellé, de fontos tanulság, hogy egy mászni tanuló 5 hónaposnak nem lehet akkora pléd- komplexumot építeni, hogy ne a füvön kössön ki nagyon hamar.
 |
| legalább félig |
A labda. Szegény Bodza, azt hitte eldobja neki, teljesen kiborult, mikor rájött, hogy más tervei lennének vele. de azért még néhányszor odavitte neki, hátha...
Ja, mindezt vizsgaidőszakban. Ha ezt valahogy teljesítem, az maga lesz a csoda.
:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése