mézeskalács, készülődés, hasbanmások

Készülődünk, készülődnénk. mindenre, egyszerre. persze káosz az egész, ami majd akkor bogozódik ki pont, mikorra kell. hiába erőlködöm, úgyse előbb. kevés idő maradt karácsonyig. nagyon kevés, és addig még legalább kettő, de inkább három vizsgám lesz. ez aggaszt a leginkább. a téli vizsgaidőszakokban mindig ez a legrosszabb, hogy már rég a karácsonyi készülődésen jár az eszem, de még mindig csak tanulni kéne, és mire kész, már semmire nincs idő. ez családosan még súlyosabb. az idén először hármasban- vagy lehet, hogy már négyesben- töltjük a szentestét. vagyis kétéve is itthon voltunk, mikor Pinci született, de csak 24.én estünk haza, Pincit még egyáltalán nem érdekelte a dolog, és igazából minket se. krumplifőzeléket ettünk virslivel, mert az Apának is sikerült egyedül, és boldogok voltunk, ha a csöppségünk elégedetten szuszogott közöttünk, rajtunk, mellettünk, bárhol, félméteren belül. és tök nyugi volt. persze simán lehet, hogy az idén is kórházból jövet, kórházban, vagy odamenet ér minket utol az ünnep, de ez most nem olyan lesz. vagyis szerettem volna, ha nem olyan. Pinci már figyel, és olyan csuda érzés látni, ahogy rácsodálkozik dolgokra, hogy mindennek tud örülni, hogy még elég csöpp, hogy az apró dolgok is boldoggá tegyék, remélem még sokáig nem is növi ki. nem tudja, mit szoktak, hogy szokták, és mennyit, új neki minden. és hogy hogyan tovább, csak rajtunk múlik. mikor a télapó lopózott be hozzá múlt héten, csoda volt látni azt a türelmet ahogy minden apró részlettel elszöszmötölt. hogy a smarties télapó csörög. hogy kettő van belőle, és azok párok. hogy a két mandarin is egy pár, hogy a zsákba a plüssfarkast is bele lehet tenni, és mennyire vicces... és még rengeteg. fél  délelőtt ült a zsákok fölött. (még nem jött rá azóta sem, hogy a csokimikulás ehető, csak, hogy van amelyik csörög, és van amelyik nem...) édes.

szóval szeretném, ha szép lenne neki, ha érezné legalább a hangulatát, hogy ez egy ilyen családi ünnep. hogy szép, hogy izgalmas, jókedves, ünnepi. még sose csináltam. Eddig mindig Anyunál volt az ünnep. ő már vérprofi. a díszítés, a csuda étkek, a csilingelés, a fa is mindig tökéletes. megszokott rendje van az ilyesminek. pedig ő is mindig az utolsó pillanatig dolgozik, mégis valahogy azért minden kész. van még mit tanulnom Tőle. Meg a mesés mézeskalácsok, nyaranta, mikor nincs szezonja, mindig azt gondolom, hogy annyiszor láttam már, hogy kell, nem hibázhatok, de msot, hogy csinálni kéne, hát... meg sem közelítik Anyu csodáit. lehet, hogy mégiscsak kellenek a szertartások meg a rákészülés, meg némi hókuszpókusz. vagy majd még gyakorolom :) és akkor nem kell legközelebb teleszórnom őket  dekorcukorral,  hogy ki merjem adni a kezem közül ajándékba... hm.

tavaly így :)

No de gondoltam mézeskalács úgyis kell, a fára is, az illata is kell, a készítés is klassz. ugyan kiskorunkban mi is nézhettük, hogy készül, de nagyon sokáig nem nyúlhattunk bele, hozzá, rá. szertartása volt a családi receptnek, és azért egy kisgyerek csak ne rontson bele. megértettem én. de azért minden családban vannak apróságok amin lehet csiszolni. én akartam, hogy Pinci belemaszatoljon. és lelkesen is tette. és Apa is segített, és ahogy láttam őket a konyhapultnál ketten, (Pinci széken állva) egészen boldog érzés töltött el. mégiscsak ez a készülődés lényege. nem? senki nem idegeskedett. lett néhány béna forma, egyébként sem találtunk pont jókat, amilyeneket szerettünk volna, de volt viziló, meg elefánt, ami cseppet sem karácsonyi, de Pinci imádta, és legalább nem sajnáltuk megenni melegében, úgyse kell másra. lettek ujjlenyomatos sünök, meg alaktalan valamik, amiket Pinci tett a tepsire, én meg elfelejtettem kivenni, de nagyon élvezte. 

és finom is

Na, hát mi erre így készülődünk.

Aztán készülünk még nagyon az Apróságunkra. hivatalosan három hete van még. soknak tűnik, meg kevésnek is, mindenesetre ilyenkor már illik összekészíteni a kórházi motyót, biztos, ami biztos. emlékszem, legutóbb teletömtem a legnagyobb bőröndöt mindenfélével, főleg rengeteg babaholmival, aztán kb semmi nem kellett, csak a pelenkák... szóval most okosabban próbáltam volna meg. de ahogy elővettem a bőröndöt, beleköltözött a nagylány. és azóta akárhányszor állok neki valamit belerakni, azt egyből kidobálja, és belefekszik... kénytelen leszek megvárni egy bölcsis napot :D :D rettenet aranyos egyébként.

annyi új klassz dolga van, de azt majd egy másik írásban, mert már én is belezavarodok, annyi mindent akartam hirtelen leírni. 

tegnap kukkanthattuk meg utoljára ultrahangon a kicsikét. általános orvosi vélemény, hogy azért 40 hétnél kicsit korábban számítsak rá, édes, szép, arányos babácska, és így pocakon át nézve pont olyan, mint Pinci aprókorában. főleg a kis orra. vagyis hogy az orra. olyan orros, mint Pinci volt. jellegzetes apjuk-orr. imádom!!!