Nagy túrára indultunk kettesben a hétvégén. Bénye- Kaposvár, tömegközlekedve alig több, mint 5 óra. ez egy izgága majdnemkét évessel igazi igazi kihívás. reggel 6:40 szálltunk az első vonatra. Köszöntjük Önöket!)
Indulásig hagytam a kicsikét, hadd fedezze fel a járat titkos zugait, úgyis csak kettecskén voltunk ezen a hétvégi hajnali órán. Indulásig kapott kimenőt, mikor fénysebességre kapcsolt a járgány, kértem, üljön le mellém, vagy rám, vagy akármi. hát nem. úgyhogy indulás után négy perccel már így:
Merthogy ugyan odajönni sem akart, hiszen azzal feladná az elveit (miszerint: NEM) de nálam volt az innivaló, meg a keksz, meg mellettem jobban kiláthatott volna az ablakon. komoly konfliktusba keveredett szegényem saját magával. megsajnáltam, és odaültem mellé én. :)
még kétszer kellett átszállnunk. a legjobban a kétórás intersziti úttól féltem. valamiért az emberek, azért mert helyjegyük van, nagyon komolyan veszik magukat az ICn, nem illik beszélgetni, esetleg suttogva, különben csúnyán néznek... kisgyerekkel utazni meg, főleg, ha hangos, egyenesen eretnekség. a súrlódások elkerülése érdekében a legszórakoztatóbb énemet vettem elő, bár amikor a kicsike ez éneklést meg mondókázást szorgalmazta, azért elég csúnyán néztek ránk. mindezt persze úgy, hogy majdnem tele volt a vonat, nekünk egy négyes ülés egy helye szólt, de senki, aki egyedül ült egy kettes helyen nem cserélt volna velünk, hogy esetleg ne az óriáspocakos anyuka ölében kelljen a kicsikének ugrálni. persze nem hibáztatom őket, azt a helyet nekik sorsolta a máv informatikai rendszere, megérdemlik, a táskájuknak amúgy is kijár. de tényleg. nem morgok. nem is panaszkodhatok, nagyon rendesen viselkedett Pinci, vidáman és felszabadultan néztünk elébe az utolsó átszállás utáni szakasznak, ami egy bizonyos személyvonat dombóvártól... mivel nagyon fegyelmezetten már nagyon régóta ült szegény egy helyben, indulásig hagytam, hadd szaladgáljon. fülkés típusú kocsi volt, de nem volt ajtó a fülkéken. induláskor nagyon szépen kértem, hogy üljön le mellém. dehát... hiába. a folyosón rohangálás nagyon felpörgette. mindenkit megnézett, amikor pedig vigyázó tekintetemet mertem ráemelni, visszaparancsolt a helyemre egy laza "PÁÁPÁÁ- ÁJÁ" kíséretében. úgyhogy amikor fékezett a vonat (és mivel minden állomáson és megállóhelyen megáll, ez elég gyakran bekövetkezett) Pinci a folyosón hasraterülve csúszott néhány métert. az első ilyen alkalommal velem együtt még jónéhányan felpattantak, hogy ha már a galád anyja nem figyel rá, majd Ők felsegítik... de Pinci büszke kópé nézéssel hamarabb pattant fel mindannyiunknál. a további 8-10 megállásnál is hason csúszott, de az már nem volt ekkora szám, csak Pinci élvezte ugyanannyira, mint az elsőt... baja nem lett, és legalább Ő jól szórakozott. És vége is lett. 10:55 és már el is értük az úti célt. Vártunk Mamikára egy keveset a közeli játszótéren
És hamar meg is lett az eredménye a tevékeny délelőttnek
ÉN IS!! :)
VálaszTörlés